Nemnemez angyalok

Nem csak a gyapjút szeretem ám... Mindent, amit csak a természet megalkotott: bogyó, szirom, toboz, kavics, szalma, kéreg, fű, fa, virág...  A kukoricacsuhét is kedvelem. Volt olyan év, amikor néhány sor kukoricát is ültettünk a kertbe, de nem csak csemegét majszolgatás gyanánt, hanem hatalmas terménykukoricákat, a csuhéja miatt. Pirosat is, mert annak csodaszép vöröses a csuhéja. Valószínűleg nem sokan akadtak itt a Csaba utcában, akik ilyen céllal kapálgatták a kertjüket. 
Mára már elillant ez az elszántság, de így Karácsony közeledtével elő-elő bukkannak az évekkel ezelőtt megálmodott csuhé díszek, angyalkák és egyéb kukoricaságok.



Hasonlóan a nemezeléshez, ehhez sincs szükség különleges hozzávalókra. Egy maréknyi csuhé a testhez, némi kenderkóc a hajhoz, egy kis meleg víz és pár szál rafia. Ennyi. Na jó, bevallom, a kenderkócot néhol megbolondítottam egy kis ruhafestékkel... az angyalok is megérdemelnek egy kevés szépségápolást.

A csuhébabáknak nem illik arcot rajzolni. De nem is kell. Mozdulataikkal, ruháik redőivel, formájukkal konkrét vonások nélkül is személyiséget kapnak.

És szárnyakat is kapnak és aranyszállal sodort glóriát is.

         

Így idén is megszülettek ezek a csöppnyi csuhéangyalkák. Egy egész hadnyi... de békés szándékkal. Hálás feladatnak néznek elébe: jó hírt, örömöt, békességet hoznak közénk. A szívünket célozzák meg. A szívünk legközepét.
Ezek a karácsonyi angyalok már csak ilyenek.

  

Madártávlatból...