2011. január 10., hétfő

Túl az ünnepeken...

Már mindenki javában az újévet tervezgeti, készül a remélhetőleg jobb, szebb, derűsebb 2011-es esztendőre, én meg éppen csak túl vagyok az óév utáni kötelező regenerálódáson. Hát mi tagadás, kicsit későn érő és lassan reagáló típus vagyok. A Karácsony nagyszerű volt. Azt hiszem. Na persze nem olyan, mint a csilli-villi amerikai filmekben, ahol a mennyezetig érő dúsan és tökéletesen feldíszített karácsonyfa tövében, az elegánsan megterített és roskadásig megpakolt szupermenük társaságában, rénszarvasos pulóverben, boldog, széles mosollyal ölelgetik egymást a makulátlan külsejű emberek, olykor elmorzsolva egy maghatottságtól legördülő könnycseppet szemük sarkában. A mi Karácsonyunk sem nem volt tökéletes, sem nem volt makulátlan. Inkább kicsit suta, rohanós, és esetlen. Pedig idén is, mint minden évben magabiztosan futottam neki ennek a csodálatos, szívet melengető ünnepnek. Felkötöttem magamra egy képzeletbeli szemellenzőt, hogy mindig szem előtt tudjam tartani az ünnep valódi értékeit, üzenetét, és jelentőségét és szigorúan megfogadtam, hogy nem hagyom magam bedarálni. Nem hagyom, hogy a média, az üzletek és a szomszédasszonyok valamiféle kényszerű elvárás felé sodorjanak és nem hagyom, hogy bárminek és bárkinek kötelezően meg kelljen felelnem. Nnnna...ezt jól kigondoltam. Aztán ahogy közeledett az ünnep, a szemellenzőt és a magabiztosságot valahol útközben elhagytam és azon vettem észre magam, hogy már megint -mint minden évben- kétségbeesve, kapkodva szaladgálok mindenféle elvégzendő, megvásárolandó listákat tartalmazó cetlikkel.


Hol van már a tavalyi hó...
 Összefolynak már a napok, de emlékszem arra a pillanatra, amikor Karácsony első estéjén fáradtan, meggyötörten üldögéltem a tökéletlen karácsonyfa, tökéletlen menü és tökéletlen ajándékok romjainál ás azon gondolkodtam, hol rontottam el már megint? Egyáltalán elrontottam-e valamit. Tűnődtem, tűnődtem, aztán, talán a karácsonyfaizzók pislákoló fénye miatt, világosság gyúlt zaklatott kis fejemben. Dehogy rontottam el! A mi családunk valószínűleg ilyen. Rénszarvasos pulóverünk sincs, meg 12 személyes antik porcelán étkészletünk sincs, meg tervezésben, logisztikában és lebonyolításban sem vagyunk tökéletesek, de ünnepelni azért még tudunk. És hát egyszerű tulajdonképpen a képlet. Csak szem előtt kell tartanunk, miről szól ez az ünnep. Születésről, szeretetről, megnyugvásról. De mintha már ezt végiggondoltam volna egy párszor...olyan ismerős! Akad azért néhány mérési módszer, ami segít tisztán látni ünneplésünk sikerét. A szobában fellelhető egy főre jutó mosolyok, ölelések száma, és a kiskorúak szemében gyúló csillogás fényességének ereje iránymutató lehet. Abból pedig akadt bőven. De azért jövőre megpróbálom újra. Hátha nem hagyom el a szemellenzőmet.

Karácsonyra készülvén számtalan dolgot nemezeltem. Családomnak, barátaimnak, meg a barátaim, ismerőseim barátainak meg azoknak a barátainak. És bár lehet, hogy a Karácsonyunk kicsit zaklatott volt, de nemezelni akkor is jó! Vagy éppen azért jó, mert sokminden más olyan zavaros?
Azt szeretem a nemezelésben, hogy minden tárgy mögött egy történet lapul, aminek a szereplői olyan emberek, akik szeretik egymást. Még soha nem kértek tőlem nemezt kényszerűségből, utálatból vagy kötelességtudatból, mindig gondos, szerető elképzelésekkel keresnek meg.
Idén sokan, sokfélét kértek tőlem, mindegyiket szerettem, mindegyiket másért. Nem tudom most mindet felidézni, de remélem, hogy a megajándékozottaknak legalább annyi örömet szereznek ezek a tárgyak, mint nekem készítésük során.


Dóri, a takaró meg én
 Az egyik ilyen karácsonyi kérés egy  ágymögévaló volt. Melegséget, erőt és meséket rejtő darab ez, amit Orsinak és családjának készítettem. Segítségem is volt a leendő tanítónéni, Dóri személyében. Rengeteget dolgoztunk a türkmén mintás takaróval, sokat beszélgettünk, még többet kacarásztunk, időnként jól elfáradtunk, de minden pillanatát élveztük. Nagy munka egy ilyen takaró elkészítése, de mindig találtunk valakit, aki besegített a minta kirakásában, vagy a nemez begyúrásában... A türkmén nemezek titokzatosak, mindig rejtenek magukban valamilyen történetet, ami éppen olyan, mint egy vers...mást mond az alkotójának, és mást annak, aki "elolvassa", megérinti, elmerül benne. Dórinak a teremtéstörténetet idézte meg a takaró, az újdonsült gazdájának megint mást...

Mennyei mamusz egy menynek

Egy pár mamusz is született Karácsony előtt, amit Mariann kért távol élő fia, fiatal feleségének. Akadnak olyan szomorú sorsú szavaink, amelyek talán nem ok nélkül, de legtöbbször méltatlanul negatív hangulatot árasztanak magukból, goromba viccek tárgyát képezik... Ilyen szavunk az "anyós" is. Pedig ebben a mamuszban egy anyós figyelmessége, szeretete és gondoskodása bújik meg, ami valljuk be, szívet melengető gondolat. Ez az anyós nem olyan anyós:-) Nem botmixerrel, vagy egy "Útmutató kétbalkezes háziasszonyoknak " című könyvvel, hanem egy meleg, puha, lábakat átölelő, a megfázástól óvó mamusszal lepte meg menyét. És ő sem olyan menyét...



Nővéremnek sálat nemezeltem. A zokni, sál, sapka, klasszikus, és hát nézzünk szembe a tényekkel, unalmas ajándék. De nem az, ha magam készítem. És az én drága nővérem örült is neki rendesen! És én is a tőle kapott mustársárga politúros postaládának. Most aztán nem hullanak majd bele a csekkek és felszólító levelek abba a fránya sárba:-)




Jónéhány szütyőt, tartót, tokot is kértek tőlem, de a nagy munkában elfelejtettem lefotózni a műveket. Ez a két csíkos példány lett csak megörökítve. Ira lepte meg velük barátait.

  


Ennyit tudtam mindössze megörökíteni az ünnepek előtti nemezeimből, de jó érzés, hogy valahol valakinek a zsebében, táskájában, otthonában ott lapulnak ezek a kincsek.

Mindenkinek boldog, nyugodt, szeretetteli Újévet kívánok!

3 megjegyzés:

  1. Boldog Új Évet! Csak annyit a csíkos tartókhoz, hogy az egyik a Néprajzi Múzeumban landolt (mert ott dolgozik az egyik barátnőm), a másik pedig a tengerentúlra ment, Montrealba (Kanada), mert ott lakik a másik barátnőm. Köszönjük.

    VálaszTörlés
  2. Juj, nagyon telibe talált megint, amit a karácsonyról írtál! Én is épp így élem meg, de jó volt megfogalmazva is látni mindezt! Főleg rájönni, hogy Jééé, másnál is így van?? :DD

    VálaszTörlés
  3. Néprajzi Múzeum, Montreál? Mi jöhet még?

    VálaszTörlés