2010. november 30., kedd

Mimi

Mimi a vándortündérek családjába tartozik. Ez egy nagyon irigylésre méltó szakma. Mit szakma, hivatás! A világon semmi más dolguk nincs, mint az emberek arcára mosolyt varázsolni, és ott teremni, ahol híján van a derű és a jókedv...no meg szívet melengetni, az is a dolguk. Mimi kilóg a sorból. Mimi makrancos, szeleburdi, és mit szépítsem...egy égedelem. Testvéreivel együtt, a délre húzó vadlibákkal kellett volna elrepülnie (innen a vándortündér besorolás), de Mimi addig tollászkodott, addig bogarászott és sertepertélt, amíg lekéste a menetrendszerinti utolsó libajáratot. Kicsit én is hibásnak érzem magam. Nem voltam elég határozott és következetes. Talán nem is akartam igazán, hogy elmenjen...


Így üldögélt Mimi a hóban


Mimi fittyet hány a szabályokra. Amikor lehullott az első hó, egy hóval borított farönkön üldögélt sapka és sál nélkül. Nagy-nagy szerencse, hogy egy pár lila kiscsizmát is nemezeltem neki, mert mint tudjuk, lábról a legkönnyebb fölfázni.



Mimi mindig új kalandokra vágyik. Már-már azt hinnéd megpihen egy percre, de legcsendesebb pillanataiban is a következő kalandon töri a fejét.

A fésűt sem ismeri.





Hóangyal



Havas üldögélése után becsalogattam a házba, betakargattam és főztem neki egy jó forró teát (mézeset), de alig fordultam egyet-kettőt, már hűlt helyét találtam. Ismét a hóban leltem rá.
Hóangyalt készített...
És boldog volt, mert közben a kibukkanó Napsugarak simogatták az arcát.


Mimi egyáltalán nem fél semmitől. A magasságtól sem. Ki tudja, hogy apró lábaival hogyan képes bárhová is fölmászni, de képes...






Mimi a tűztövis bokron...


Egy korhadt szilfáról, a rozsdás ereszcsatornáról, és egy csupa-tüske tűztövis bokorról szedtem le néhány percen belül. Nagyon bosszantott a dolog. Mimi nem tudta fölmérni, de én gyakorló anyukaként tisztában voltam vele, milyen sok veszély leselkedik egy ilyen csepp kislányra. A kóbor macskák, a magasfeszültség, az utcánkban száguldozó autók... ja és a kéményseprők...
De Mimi szabad lélek. Őt nem könnyű megregulázni. Minél jobban szorítod, annál inkább elvágyik.

Ösztönösen megéreztem, hogy engednem kell. Ha a magasba vágyik, hát legalább biztonságos körülmények között hódoljon szenvedélyének. Kapott egy hintát...





Mimi ég és föld között...


Órákon keresztül lengedezett, hintázott és lógázott és közben nagyokat kacagott.


Azután ezt is megunta és közölte, hogy ő bizony világgá megy. Megrémültem. Zavaromban és kétségbeesésemben Advent jutott az eszembe. "De Mimi, hiszen holnap Advent első vasárnapja lesz, koszorút kellene készíteni! Segítenél?"
Egyértelmű elutasításra számítottam, éppen ezért volt meglepő igenlő biccentése.
Kicsit tétováztam, Mimi könnyen megvezeti az embert. Na nem bántó szándékkal, csak úgy Mimisen. Hogy minden úgy történjék, ahogy ő szeretné.






Nem felejtünk el Mimi...
De ezúttal tévedtem. Mimi jött és segített. Sürgött-forgott, fontoskodott. Valahol talált egy kétforintost, zsebre vágta és azzal büszkélkedett, hogy ő majd Karácsonykor mindenkit meglep. Nem akartam elrontani a kedvét azzal, hogy a pénzdarab már semmit sem ér, mert úgy csillogott a szeme, és valami azt súgta, tudja, hogy nem a pénz számít. Ezt mindenki tudja, épp úgy mint a lábról történő fölfázást.

Szép délutánt töltöttünk el Mimivel.


Mimit Advent első vasárnapján láttam utoljára. Nyugodtnak, bár kissé szórakozottnak tűnt. Délután egy óra lehetett, a levegő csípős volt, hófelhők gyülekeztek az égen és mindenkinek fázott a lába, amikor... Miminek nyoma veszett.
Talán mégis sikerült elcsípnie egy lemaradt, kósza vadlúd bandát, vagy máshol akadt dolga. Egy másik családnál. Nem tudom, de Mimi akárhol is van, biztosan mosolyt varázsol az arcokra és derűt csal a szívekbe.

5 megjegyzés:

  1. KÖSZÖNÖM!!! KÖSZÖNÖM!!! KÖSZÖNÖM!!!

    VálaszTörlés
  2. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ott lehettem, amikor Mimi "eltűnt". Én Salamonnal, a jól megtermett nemezspenóttal őgyelegtem arra. Mimi éppen lovacskázott az adventi sátorban, egy deli, "nemeladó" nemezparipán, amikor kérője akadt. Sajnos nem emlékszem pontosan, de esküdni mernék, hogy egy pirospozsgás arcú kislánytündér szemelte ki szerelmetes-hű pajtásának. Mimi kicsit szabódott, húzta volna haza a szíve, de vándortündér-lelke az új kalandok felé is noszogatta. A kislány pedig olyan szépen kérlelte, hogy végül igent mondott. Csak egyetlen dolgot sajnált, de azt nagyon. Nem tudott elköszönni édesteremtőjétől, Beától; még egy apró nemezkönny is legördült a piros ruhájára. A torka is elszorult, de annyit azért mondott: azt üzeni, ne búslakodjon miatta, mert jó helyre kerül, s attól, hogy elmegy, még őt fogja szeretni mindig a leges-legesjobban, örökre.

    VálaszTörlés
  3. Szívem mélyén éreztem, hogy valami ilyesmi történt... Köszönöm Ervin, hatalmas kő esett le a szívemről. Nincs ott helye sírásnak, ahol egy lélek megtalája a másik felét.

    VálaszTörlés
  4. Bea, olyan jó látni, hogy azt csinálod, amit szeretsz, és ahogyan azt teszed, mindent felülmúl.. Elárulom, de ez titok tulajdonképpen, amikor olvastam Mimi történetét úgy éreztem magam közben, mint egy kisgyerek... És olyan jóóóó volt! Köszönöm neked.

    VálaszTörlés