2013. március 29., péntek

Hímestojás

Egy kis kitérőt teszek a nemez világából. Húsvétra készültünk ugyanis és most nem szőrt gabalyítottunk, hanem tojást írtunk, festettünk.

Hagyományosan is nagypénteken van ennek az ideje így nekivágtunk Janka lányom, Kata, az unokahúgom és én.

Miután több ismerősöm kérdezte már, hogyan lehet egyszerűen írókát, vagy más néven gicát készíteni, dokumentáltam a mi barkácsolásunkat.



Hozzávalók:


- vékony rézlemez, de egy szétvágott, megmosott fém mustáros tubus is megfelel.
- vékony réz drót. (a réz jobban tartja a hőt)
- egy kb. 15 cm-es vessző, bot
- olló, vagy a lemez vágására alkalmas eszköz
- kúpfogó, harapófogó






Íme hát:
1.

1. a fémlemezt kb. 3x3 cm-es négyzetekre vágjuk. Inkább kisebb legyen, mint nagyobb.





2.





2-3. egy kúpfogóval tölcsér formára tekerjük. Ez a legmacerásabb, rá kell jönni a jó szögre. a kúp szűkebb végén egy 0,5-1,5 mm lyuknak kellene lenni, a viaszcsík vastagságát, amit rajzolni tudunk vele, ennek a lyuknak a mérete határozza meg. Kicsit ferdén kell a fogóval feltekerni, mint amikor papírból, trombitát készítünk.

3.
4
gica
4. a kúp szélesebb véget ellapítjuk.


5.


5. egy bot végén kb. 2 cm hasítékot vágunk. Ebbe tesszük bele a réz kúp ellapított végét.
6.


6. rézdróttal rögzítjük, amolyan 8-as kötéssel, szorosan "bedrótozzuk"

Kész az írókánk. Egyébként tapasztalatom szerint az elkészítésbe a férfiak is bevonhatók, mert van benne fogó, meg drót, meg bicska, és azok olyan fiús holmik. Nnna... hát ez van.





És most jöhet az írás...

Már számtalan mintagyűjtemény született tojásírás témában is, mielőtt nekiállnánk, érdemes ezeket tanulmányozni. Füzetekben, könyvekben, de az interneten is számtalan dunántúli, tolnai, erdélyi, felvidéki stb. mintát találhatunk, egytől egyig csodaszépek és a motívumok jelentésének is utánanézhetünk.

A leírtaknál sokkal profibban is lehet tojást írni, de én gyerekekkel mindig a legegyszerűbb megoldásokat keresem.




Amire szükségünk van a gicán kívül az íráshoz:

- tojás (kifújt, vagy főtt)
- 3-4 cm átmérőjű gyertya, pl. teamécses (vannak akik a méhviaszra esküdnek...)

Még Jankának is megy:-)

A tojást kifújni nem nagy ördöngösség, mégis sokan félnek tőle. A tojás mindkét végét kilyukasztjuk. Én tűvel szoktam lyukat ütni rá egy klopfoló segítségével, miközben a tojást tojástartóba teszem, hogy az ne guruljon el. A lyuk az egyik végén 1-2 mm, a másikon 2-3 mm átmérőjű legyen. A lyuk egy tűvel óvatosan kitágítható, de vigyázat a tojás könnyen reped!

A tojás belsejét egy, a lyukon bedugott hosszabb tűvel érdemes összekutyulni kifújás előtt. A fújást a kisebb lyuknál kezdjük. Nehezen indul meg néha, de aztán ha megindult, egyre könnyebben jön. Ne felejtsünk alá tenni egy tálat!  


Írókázás:



A gyertyát kicsit égni hagyjuk, hogy legyen egy kis olvadt viasz körülötte.
Az írókát a láng fölött felmelegítjük. A gyerekekkel 10-ig számolunk közben, majd a gica végét a viaszba mártjuk. Fontos, hogy forró legyen a fém és legyen elég viasz!
 Az írókát a tojásra merőlegesen kell tartani, és egyszerre csak néhány szakaszt, egy-két mintát tudunk vele írni, tehát folyamatosan melegíteni és mártogatni kell az írókát. Régen az asszonyok egyszerre kettőt használtak, így az egyik mindig melegedhetett közben.






A festés:



 A megírt tojásokra már csak a festés vár. A legszebb a vörösesbarna hagymahéjfürdő, de idén nálunk ez sajnos elmaradt.

Forró festőlébe ne tegyük a tojást mert az leolvasztja a viaszt!

Végül íme egy praktikus, bár nem túl autentikus módszer a kifújt tojás festésére.:-)
Egy 2 dl-es pohárba beleteszünk egy tasak piros tojásfestéket, 2 ek forró vizet, 1 tk ecetet, összekeverjük, majd tele engedjük  a poharat vízzel. Ezt kétfelé öntjük. Egy pohárba egy tojás kerül, amit egy másik, vízzel kb harmadig telt pohárral súlyozunk le, így a kifújt tojás könnyen megfesthető.

Száradás után pedig a viaszt a tojásról tűz fölött leolvasztjuk, és letöröljük.





A mi hímes tojásaink még messze vannak a nagy tojásíró asszonyok mestermunkáitól, de hisz nem is ez a lényeg. Az ünnepi készülődés maga az, ami fontos. Mi így öltöztetjük díszbe a szívünket...

Mindenkinek Áldott Húsvéti Ünnepeket kívánok!



Jöhetnek a locsolók:-)

4 megjegyzés:

  1. Olyan jó, hogy van ez a blog,mert van honnan erőt , meríteni akkor ha látom, hogy itt csodák történnek! Köszi!!
    És Jankának nagy puszi!

    VálaszTörlés
  2. beácska! kezdek lemerülni kérlek frissíts! Ha te megteszed, akkor én is erőre kapok!
    puszi!

    VálaszTörlés
  3. Ööööö... én hozzám még egy locsoló sem jött, arra várok. Lehet, hogy hiába?

    VálaszTörlés
  4. Kedves Bea,
    Meg szeretném kérdezni, hogy mi a címe a kis füzetnek, amiből a tojás mintákat nézted ( a képeden is látható tolnai tojásmintákkal), és hol lehet beszerezni? Előre is köszi! Kinga

    VálaszTörlés