Kalappéntek

A mai kalap egy igazi dzsolidzsóker. Az a fajta, amit bárki, bárhová fölvehet, elég egy kósza gondolat, miszerint "hmmm, ma felkapom a kalapom és már indulok is".... a sarki közértbe dörzsi szivacsért, állásinterjúra  valamely jólmenő ügyvédi irodába, esetleg a patikába köptetőért. Bárhová.
Ez a kalap örök darab lehet mindenki ruhatárában. Nem rí ki a tömegből, nem kell hosszasan igazgatni, macerálni hogy jól álljon, nem kényes semmire, igaz nem is vonzza a kíváncsi vagy épp irigykedő tekinteteket. A szürkeség ködjébe veszve éli mindennapjait jelentéktelenül, de hasznosan.  Egy ilyen kalapra az emberiség minden tagjának szüksége van. Télen fűt, nyáron hűt. Biztos társ. Az is lehet, hogy már viselik is embertársaim, csak jelentéktelen mivolta miatt ezidáig föl sem tűnt. Talán minden fogason, minden akasztón lóg egy hasonló, olykor magányos, elfeledett sapkalap, csak észre sem vesszük, unottan elfordulunk és továbblépünk. Én ezután jobban figyelek majd. Ti is tegyétek azt!

 

Valójában ez a kalapköltemény Nádudvaron készült, a nemezes oskolában, ahol tanultam, Pócs Judit meghívott vendégmester irányításával. Judit nagyszerű ember hatalmas tehetséggel, mégis szerénységgel megáldva. Ő aztán mestere a szoborszerű nemezeknek, színházi kalapkölteményeknek, rengeteget lehet tőle tanulni.

A kalap még nem készült el teljesen, hónapok óta várja a befejezést, de eddig mindhiába.
Addig is fölkapom, ha el kell szaladnom a postára vagy tüdőszűrésre, de jó szolgálatot tesz egy kevésbé sikeres fodrászlátogatás után is.