A Panna "ügy"

Egy színes egyéniséggel bíró kis-nagylánynak nemezeltem ezt a sálat. Nem szeretnék csalni, mert bár a ragyogó napsütéses képek akár most is készülhettek volna, de még Karácsony előtt fotóztam őket. Igen akkor is ilyen csodás idő volt.
Pannát a próbababát nem tenném ki fagyos szeleknek, vagy szemerkélő esőnek, csipkelődő zúzmarának...a csiklandozó meleget szereti és a jó szót. Mert Panna ugyan erős, nagy munkabírású egyén, régi motoros, nem az a panaszkodós fajta, de tudom, hogy igényli a dicséretet és a kedves szavakat. Meghálálja.
Apropó, Panna történetével még tartozom.
Régóta szerettem volna egy régi próbababát, fából, szép állványon... Nehéz beszerezni, mert egyre kevesebb van belőlük, azok is igen borsos áron cserélnek gazdát. Szerencse kell hozzá, vagy vastag pénztárca, hogy úri hunczutságból szert tegyen az ember egy szebb példányra. Panna ugyan nem fa, csak papírmasé, de rögtön megszerettem. Éppen az én méretem volt és éppen azon a településen élt, ahol én. Sorsszerűnek éreztem.




Egy online aukciós oldalon akadtam rá. Megmutattam a családomnak is, aztán napirendre tértem afölött a tény fölött, hogy jelenleg nem ez a legfontosabb elérendő cél az életemben. Éppen falat festettünk a feneketlen pénznyelő, soha el nem készülő öreg házunkban, és számos más teherrel birkóztunk, igazán nem egy ilyen próbababa hiányzott az életünkből. De azért nekem mégis hiányzott. És amikor néhány hét múlva az aukció a vége felé közeledett, kíváncsiságom nem hagyott nyugodni...rákukucskáltam, hogyan áll az árverés. Láttam, sokan vágynak rá, így szomorkásan elengedtem Pannát. Mégis csak felnőtt ember lennék, vagy mi a szösz?...
Nem vártam meg az aukció végét, határozott léptekkel visszamentem...meszelni. Másnap valamiért átszaladtam a szüleimhez és ott édesapám a kezembe nyomott egy címet, hogy hova menjek a babáért.... Ugyanis ez a drága ember hetekkel korábban, teljes titokban feljegyezte az aukció számát, a lejárat dátumát, regisztrált, majd a megfelelő pillanatban bevetette magát a licitálók vad táborába...és megnyerte Pannát. Nekem. Örültem persze a babának, hogyne örültem volna, de ez a figyelmesség, ez aztán  rendesen megmelengette a szívemet. Az jutott eszembe, lehetek bárhány éves, amíg élnek a szüleim addig mindig gyerek leszek. Az ő gyerekük. És azt hiszem, ez más családoknál is így lehet.  Néha ugyan nem szeretjük, amikor családos emberként még mindig odamormolják nekünk a jótanácsaikat, de én nem ringatom magam abban az illúzióban, hogy én nem ugyanezt fogom tenni 30 év múlva. Addig jó, amíg van aki mormoljon...


Hát így került Panna Eugénia Rozália a családunkba. És köszöni szépen jól van. Nyugdíjas éveit tapossa, békésen, szelíden ácsorog hol itt, hol ott, ahol épp feladata akad.

 

A képen is dolgozik épp....pózol. Selyemben, gyapjúban...
A nevét pedig Janka lányomnak köszönheti, ő nevezte el.
Janka, aki éppen ma lett 6 éves:-)