Nemnemez angyalok

Nem csak a gyapjút szeretem ám... Mindent, amit csak a természet megalkotott: bogyó, szirom, toboz, kavics, szalma, kéreg, fű, fa, virág...  A kukoricacsuhét is kedvelem. Volt olyan év, amikor néhány sor kukoricát is ültettünk a kertbe, de nem csak csemegét majszolgatás gyanánt, hanem hatalmas terménykukoricákat, a csuhéja miatt. Pirosat is, mert annak csodaszép vöröses a csuhéja. Valószínűleg nem sokan akadtak itt a Csaba utcában, akik ilyen céllal kapálgatták a kertjüket. 
Mára már elillant ez az elszántság, de így Karácsony közeledtével elő-elő bukkannak az évekkel ezelőtt megálmodott csuhé díszek, angyalkák és egyéb kukoricaságok.



Hasonlóan a nemezeléshez, ehhez sincs szükség különleges hozzávalókra. Egy maréknyi csuhé a testhez, némi kenderkóc a hajhoz, egy kis meleg víz és pár szál rafia. Ennyi. Na jó, bevallom, a kenderkócot néhol megbolondítottam egy kis ruhafestékkel... az angyalok is megérdemelnek egy kevés szépségápolást.

A csuhébabáknak nem illik arcot rajzolni. De nem is kell. Mozdulataikkal, ruháik redőivel, formájukkal konkrét vonások nélkül is személyiséget kapnak.

És szárnyakat is kapnak és aranyszállal sodort glóriát is.

         

Így idén is megszülettek ezek a csöppnyi csuhéangyalkák. Egy egész hadnyi... de békés szándékkal. Hálás feladatnak néznek elébe: jó hírt, örömöt, békességet hoznak közénk. A szívünket célozzák meg. A szívünk legközepét.
Ezek a karácsonyi angyalok már csak ilyenek.

  

Madártávlatból...

Mamuszparádé

Úgy esett, hogy tavaly Gabi barátnőmmel szereztünk néhány cipőkaptát. Úgy 30 párat... vagy negyvenet... vagy ki tudja mennyit... Nagy volt az öröm, még több a kaptákhoz fűződő terv. A tervekből azonban hosszú ideig semmi sem lett, csak a nyűg, hogy hova tegyem azt a töménytelen mennyiségű fadarabot. Aztán a maratoni lakásfelújítás közben újra és újra belerúgtam, keresztülestem, belebotlottam, belegabalyodtam egy hatalmas fekete zsákba és hát nem nehéz kitalálni, mit rejtett a bosszantó zsák... Végül megszántam és bevonszoltam a műhelyembe (igen már olyanom is van...vaskályhás, világos, kissé  roskatag :-), ahol a kapták sorba rendeződtek és várták, hogy végre hasznossá tehessék magukat.
Aztán a hideg beköszöntével felébredt bennem a mamuszláz, arra gondoltam, ezekben a nehéz, spórolós időkben milyen hasznos lehet egy pár meleg gyapjúból gyúrt mamusz. És hát karácsonyra sem utolsó...

Aki szeretne mamuszt készíteni, de nincs ilyen klassz kaptafa gyűjteménye, ne essen pánikba, egy pár lábfej is megteszi, lehetőleg egyforma méretű legyen és ne két jobbos vagy két balos. Jobb az ilyesmire már az elején odafigyelni. Később kevesebb a bosszúság.

Szóval belevágtam a mamuszmizériába. Így szép sorjában megszülettek ezek a kedves, meleg, puha lábmelegítő szerkezetek.

Mindenféle...

 
Kicsi napsárga...

...óriási, pöttyös...
(ami férfinek túl pöttyös, nőnek túl nagy...)

...ezeregyéjszakás. dzsinnes...

...zöld, manós...

...lila, hetyke...













...és még sorolhatnám.

De nem teszem, mert az igazat megvallva mostanra enyhe mamuszcsömöröm lett.
Abba is hagytam egy időre a mamusz készítést. Átpártoltam a csuklómelegítők világába.
De erről majd később.