2010. november 26., péntek

Tavasztündér

A téma így Advent közeledtével egyáltalán nem aktuális, de a kezembe akadt ez a kép és hát elérzékenyültem:-)
A farsang sok szülőnek rémálom. Ma már kicsit könnyebb a dolguk, hiszen készen kapható számtalan jelmez, válogathatnak ízlésük, a gyerkőc akarata és a pénztárca állapota szerint. Én szerencsés vagyok, szeretem az effajta bolondozást. Szívesen alkotok gyerekek elképzelései alapján... Olyan jó nekik! Simán átlényegülnek bármilyen szerepbe és senki nem csodálkozik rajtuk, senki nem csóválja a fejét és nem kell magyarázkodniuk, ha egyszer csak csaholásban és ugatásban törnek ki. Bezzeg minket felnőtteket ezért bezárnának... Mostanában, lévén a lányom 1/2 5 éves gyakran játszunk szerepjátékokat. Én általában a banya, vagy a rendőr, vagy a gonosz, macskáját elhanyagoló ablakszerelő szerepét kapom, de sebaj, így is jó móka. A királylányt, a tündért, és a jóságos doktornénit, mindig kislányom játsza, és ehhez időnként be is öltözik. Tavaly, az óvodai farsang közeledtével, egy nappal az esemény előtt eszébe jutott, hogy inkább mégsem pillangó, hanem tavasztündér-hercegnő-királykisasszony szeretne lenni. Azt hitte kifog rajtam! Segített megtervezni, kitalálta a színeket, én pedig lila gézre, szabott sablonra nemezelve elkészítettem. Virágos, fátlylas koszorút is terveztünk a ruhához. A ruha hátul fűzős, így könnyű belebújni. Mindketten elégedettek voltunk.



 Idén ló szeretne lenni. Kemény feladat, de valahogy majd csak megoldjuk...:-)

7 megjegyzés:

  1. Annyira tetszik ahogy írsz, és amiről írsz!
    Csak így tovább :)

    VálaszTörlés
  2. Ez csodás! Én is mindig szerettem volna tavasztündér lenni! Giga méretben is lehet?

    VálaszTörlés
  3. Köszi Omma, ha lenne üzenőfüzetem, most odaadnám egy pirospontért, hogy anyukám boldogan aláírhassa:-)

    VálaszTörlés
  4. Horimarika! Én sem voltam soha királylány, meg tündér, csak bohóc, almafa, meg vekker:-( Rendezzünk egyszer egy farsangot olyan anyukáknak, akik kimaradtak a rózsaszín, nőcis korszakból, és akkor majd boldogok leszünk végre...

    VálaszTörlés
  5. Annám 3 évesen piros elefánt akart lenni.
    Mire kifundáltam, hogy is oldom meg, már jó volt a tigrisjelmez is, persze szigorúan anya-féle kivitelezésben :)
    Én egyelőre maradok a varrogatásnál :DD Bár lehet, hogy gyöngyből is lehet jelmezt fűzni???

    VálaszTörlés
  6. A gyöngyből fűzött jelmez azért jó, mert 25 ovis hamar megtalálja a cérna, vagy a damil végét, aztán csak gurul, gurul szerte szét szana.

    VálaszTörlés
  7. Nagyon klassz ez a blog; a munkák - különösen Rudolf - lélekemelőek és földközeliek egyszerre, a stílus pedig ihletett, könnyed és mély egyszerre. Erős kezdés!

    VálaszTörlés