Lilla a ló...és Rudolf a táltos

Anyukaként számtalan elvemet voltam kénytelen feladni. Ugyanis amíg lányom meg nem született, kiválóan értettem a gyerekneveléshez, szívesen adtam jobbnál jobb tanácsokat, de valahogy anyává válásom után ez a tudás szertefoszlott. Hiszen például hogyan lehetne szembeúszni (és megúszni) a barbie babák és az én kicsi pónimónik csilli-villi világát, miután hetente kaptunk nagynéniktől, mamáktól, barátoktól, vagy örököltünk rokonoktól effajta csodákat...? Sehogy. De kiterveltem valamit. Minden plasztikmütyür helyett nemezelek egyet, ellensúlyozandó a "made in China" dömpinget. A hosszúlábú babák ugyan nem tűntek el az életünkből, de talán kislányomban tudatosul, hogy van élet a műanyag szárnyaspónikon túl is.



Lilla a ló


Lovacskákkal kezdtem. Azokat nagyon szeretjük. Ló jöhet minden mennyiségben. Anatómiai arányokat senki ne kérjen tőlem számon, a lelkesedés és a lóbarátság volt a hajtóerőm.

Lilla a ló a harmadik lovam, az első kettőről még nem született fotó, kicsit ugyanis szégyenlősek... Lilla sablonra nemezelődött és a végén kitömődött. Lillának nagy a feje, mert nagyon-nagyon okos. És nem szomorúságában lógatja, hanem mert nyomolvasást tanul az egyetemen és éppen gyakorol.
Lilla már nem velünk él, egy aranyos kislány nyugodtabb körülményeket tudott neki biztosítani.

Negyedik lovam éppen barbie méretű, még rá is tudnám ültetni, ha akarnám, de nem akarom. Rudolfnak gyengék a lábai, már így született... de azért nyerget kellett  raknom a hátára, mert szégyenli a gyenge lábait, és a nyereggel palástolja testi hibáját. Méghogy a lányok hiúak! Rudolfot tilos Rudinak becézni, arra nyihogni és prüszkölni kezd. Rudolf saját maga szerint jóképű. Hát ezt ítélje meg a kedves olvasó.

Rudolf, aki saját maga szerint igen jóképű...