Különc ernyő, ki révbe ér

Akár egy képeslap...

De hogyan is került a kislány és a különös szőrernyő a mólóra?

Íme...

A horgolmányokkal és csipkeségekkel díszített ernyőféleség egy omladozó fal és egy rogyadozó ajtó sarkánál álldogált. Magányosan, sután, kissé szomorúan... Jobb híján feltűnően sóhajtozott. Hátha valaki meghallja.

Amúgy odatámasztották. És bizony zavarta helyzete, mert nem odavalónak érezte magát. Hogy hol lenne áhított helye, maga sem tudta, de azt igen, hogy valaha egy kiállításra készült. Most meg se kiállítás, se taps, se finom modorú emberek, csak a por, meg a szemtelen darazsak, bogarak, és egerek.

Ki tudja mióta rostokolt már ott szomorú magányában, amikor elé toppant egy kislány.

- Nini egy esernyő!- örvendezett a kislány és hirtelen a kezébe kapta duzzogó barátunkat.

- Nem vagyok esernyő- morogta az, és ne rángass... nem látod, hogy elgémberedtek fémtagjaim? 

- Nem vagy esernyő? Hát akkor meg mi vagy? -kérdezte őszinte ámulattal a kislány és óvatosan kinyitotta a fura szerzetet.

- Én egy... hát egy... olyan... hogyismondjam ...kinyitható, fémvázas, csipkés... ööö... szőrköltemény vagyok, vagy mi a szösz- válaszolta és elpirult.

- Mások "ször-nyő"-nek csúfolnak. - tette még hozzá  lemondóan.

A kislány egy darabig nézte, figyelte, fürkészte, aztán észrevétlenül bólintott egyet.

- Jó, már értem. Nem vagy esernyő, mert átereszted a vizet. És így nem tudod, ki vagy valójában. Emiatt szomorú vagy, ami sóhajtozásra és önsajnálatra sarkall, ahelyett, hogy értelmet találnál létezésednek.

- Valahogy így- motyogta zavartan az ernyő, bár nem értette a kislány minden szavát pontosan.

Érthető ez, hiszen napokig csak zümmögést, rágcsálást és csámcsogást hallott, ami nem kedvez a gazdag szókincs kialakulásának.

- Öltözz, indulunk!- szólt határozottan a kislány és felpattant.
- Öltözzek?!? Mégis mit vegyek föl? Talán egy esőkabátot? Vagy bikinit?- kérdezte kissé gúnyosan az ernyőféleség.
- Ej, azt csak úgy mondtam. Induljunk és kész!
- És mégis hova? -kérdezte kissé barátságosabb hangon az ernyő.
- Sétálni. Az jót tesz a testnek és a léleknek. Meglátod a víz majd elsimítja a félelmeket, megnyugtatja a kusza gondolatokat.
- Tudod, hogy nem állom a vizet...
- Tudom, tudom... Ne aggódj, csak nézzük a hullámokat, lemegyünk a Duna partra. Nem ugrunk fejest a habokba., csupán sétálunk, beszélgetünk.

Végül  így tettek. A furcsa szerzet megnyugodott, épp úgy, ahogy a kislány ígérte. Csak bámulták a vizet némán, összebújva, a kislánynak jól esett az ernyő melege, az ernyőnek pedig a kislány kedves jelenléte.

A sétát ezentúl gyakran megismételték, így esett, hogy barátság szövődött, -akarom mondani-  nemezelődött egy kislány és egy különös ernyőszerkezet között és így kapott értelmet a nemvízálló ernyő élete.

Az ernyő legyen veled!