A Panna "ügy"

Egy színes egyéniséggel bíró kis-nagylánynak nemezeltem ezt a sálat. Nem szeretnék csalni, mert bár a ragyogó napsütéses képek akár most is készülhettek volna, de még Karácsony előtt fotóztam őket. Igen akkor is ilyen csodás idő volt.
Pannát a próbababát nem tenném ki fagyos szeleknek, vagy szemerkélő esőnek, csipkelődő zúzmarának...a csiklandozó meleget szereti és a jó szót. Mert Panna ugyan erős, nagy munkabírású egyén, régi motoros, nem az a panaszkodós fajta, de tudom, hogy igényli a dicséretet és a kedves szavakat. Meghálálja.
Apropó, Panna történetével még tartozom.
Régóta szerettem volna egy régi próbababát, fából, szép állványon... Nehéz beszerezni, mert egyre kevesebb van belőlük, azok is igen borsos áron cserélnek gazdát. Szerencse kell hozzá, vagy vastag pénztárca, hogy úri hunczutságból szert tegyen az ember egy szebb példányra. Panna ugyan nem fa, csak papírmasé, de rögtön megszerettem. Éppen az én méretem volt és éppen azon a településen élt, ahol én. Sorsszerűnek éreztem.




Egy online aukciós oldalon akadtam rá. Megmutattam a családomnak is, aztán napirendre tértem afölött a tény fölött, hogy jelenleg nem ez a legfontosabb elérendő cél az életemben. Éppen falat festettünk a feneketlen pénznyelő, soha el nem készülő öreg házunkban, és számos más teherrel birkóztunk, igazán nem egy ilyen próbababa hiányzott az életünkből. De azért nekem mégis hiányzott. És amikor néhány hét múlva az aukció a vége felé közeledett, kíváncsiságom nem hagyott nyugodni...rákukucskáltam, hogyan áll az árverés. Láttam, sokan vágynak rá, így szomorkásan elengedtem Pannát. Mégis csak felnőtt ember lennék, vagy mi a szösz?...
Nem vártam meg az aukció végét, határozott léptekkel visszamentem...meszelni. Másnap valamiért átszaladtam a szüleimhez és ott édesapám a kezembe nyomott egy címet, hogy hova menjek a babáért.... Ugyanis ez a drága ember hetekkel korábban, teljes titokban feljegyezte az aukció számát, a lejárat dátumát, regisztrált, majd a megfelelő pillanatban bevetette magát a licitálók vad táborába...és megnyerte Pannát. Nekem. Örültem persze a babának, hogyne örültem volna, de ez a figyelmesség, ez aztán  rendesen megmelengette a szívemet. Az jutott eszembe, lehetek bárhány éves, amíg élnek a szüleim addig mindig gyerek leszek. Az ő gyerekük. És azt hiszem, ez más családoknál is így lehet.  Néha ugyan nem szeretjük, amikor családos emberként még mindig odamormolják nekünk a jótanácsaikat, de én nem ringatom magam abban az illúzióban, hogy én nem ugyanezt fogom tenni 30 év múlva. Addig jó, amíg van aki mormoljon...


Hát így került Panna Eugénia Rozália a családunkba. És köszöni szépen jól van. Nyugdíjas éveit tapossa, békésen, szelíden ácsorog hol itt, hol ott, ahol épp feladata akad.

 

A képen is dolgozik épp....pózol. Selyemben, gyapjúban...
A nevét pedig Janka lányomnak köszönheti, ő nevezte el.
Janka, aki éppen ma lett 6 éves:-)

                  

Banyalány

Úgy döntött, vége a királylányos habos-babos korszaknak. Szeptemberben iskolába készül, cipőfűzős masnikötésben verhetetlen, ért a palacsintatészta keveréshez és a betűket is kibogarássza már a samponos flakonról. Azt még nem döntötte el végérvényesen, hogy lóidomár, vagy Lili barátnője mellett állatorvos asszisztens lesz-e, de jövőjét tekintve határozott ösvényeket jelölt ki magának. A zeneiskolai felvételire készülve naponta többször végigdalolja az "A part alatt..." című örökzöld mind a 12 versszakát és mellette a "Hallod-e Rozika te..." kezdetűt is szívesen ordítja a biciklin ülve... biztos, ami biztos.  Ezek komoly dolgok. Nem egy királylányhoz valók. A farsang közeledtével homlok ráncolva tanakodott magában, mi lenne a legmegfelelőbb jelmez. Felnőttesnek kell lennie-gondolta, és ha lehet kicsit rémisztőnek. Rajzolt egy listát. 16 ötlet szerepelt rajta, és csak azért nem több, mert anyukája kezdett kicsit feszengeni a közeledő farsangi időpont miatt.




Anyát nem érdemes fölbosszantani, ezért villámgyorsan döntött. Madárijesztő lesz. Vagy inkább robot. Á mégis inkább gülüszemű szörny...esetleg tojás, vagy mindent irányító távirányító. Aztán anya zaklatott sürgetése mellett a banya szerep mellett döntött. Anya kisimult, előkapta a mérőszalagot és visszavonult a műhelyébe.

           

Banyának lenni komoly felelősség. Egy csomó mindent be kell szerezni hozzá. Seprűt, macskát, kalapot, varázserőt, na és el kell sajátítani az összes banya tulajdonságot. Ez utóbbin sokat gondolkozott a kertben sétálgatva föl s alá. Nem szabad túljátszani a szerepet- gondolta. Gonosznak sem szabad lenni, ez egy rendes banya. Olyan, aki jó irányba fordítja el a világ csikorgó kerekét. Talán segíthetne a hóvirágok szirom nyitogatásában, a kertben megforduló madarak és kóbor macskák béketárgyalásában, és talán a délutáni alvás eltörlésében is - az oviban. Ez utóbbinál sejtette, hogy amatőr banyasága még nem kellően felkészült varázserőben, de hátha... 
Anyának is varázsolhatna kicsivel több képességet arra, hogy az ovis kosztot tökéletesen lemásolja otthon, különösen a lencsefőzelék és a paradicsomos káposzta vonatkozásában. Őszintén remélte, hogy anya nem sértődik meg ezen.

A jóságos, de határozott banya karakter kialakítását némi kerti gyakorlatozás követte. Grimaszolás, banyatánc, erőfitogtató, tiszteletet követelő kéz és lábtartások, hitelesnek tűnő, varázslatos mozdulatsorok... Igazán fárasztó egy tevékenység ez, gyenge idegzetűeknek és lustálkodóknak kizárólag orvosi felügyelet mellett ajánlott!

                   

Aztán megpihent. Felröppent egy fára és elégedetten csücsült lábát lógázva Gülü nevű macskájával, és azon törte a fejét, milyen nehéz is a banyák élete. Jövőre, az iskolában inkább indiai lány lesz. Vagy hörcsög. Esetleg virág-automata.

A farsang azóta lezajlott. Igazán remek nap volt, és legalább aznapra sikerült kivarázsolnia a délutáni alvást a csoportszobából. A farkasordító hideget is elűzte, a hóvirágok is kinyíltak, de anyának még mindig nem megy a menza-lencsefőzelék....