Nemezecske - játékszerek kiállítása

Ha Hajdúszoboszlón jártok, és szeretitek a játékokat, no és a nemezekért is odavagytok, feltétlenül kukkantsatok be a  Kovács Máté Városi Művelődési Központba.
Március 2-ig közel 50 nemezkészítő kalauzol el benneteket egy varázslatos nemez-mese birodalomba. Paripák, madarak, sárkány-szerzetek, bábok és babák, malomjátékok és egyéb trükkös csodák népesítik be a kiállítótermet. 





A kiállításra készülve nem törtem sokat a fejem, milyen játékot készítsek. Gyerekkoromban a napköziben, a menzás finomfőzelék legyűrése és a lecke megírása után gyakran játszottam egy játékkal. Fakockák páronként különböző textíliákkal voltak beborítva és tapintással, kukucskálás nélkül össze kellett párosítani az azonos felületű kockákat. Egyszerű, de mégis... Kiszippantott a hangos, állandóan nyüzsgő, túlzsúfolt napközis világból.

Újragondoltam ezt az egyszerű ötletet, és elkészítettem nemezből. A különböző felületeket azonos méretű nemezlapokra, különböző technikákat alkalmazva alakítottam ki. Egy gombos nemezládikóba rejtettem a kincseket, hogy csalogassa, hívogassa a kíváncsiskodókat. Én, ha nem tudnám mit rejt a ládikó, egészen biztosan ki szeretném nyitni... ugyanis furdalná az oldalamat...

Azóta 18 pár nemezlap lakik a cifra dobozban, a könnyedén felismerhetőtől a szinte háttérbe olvadó mintásig. Haladóknak. 
A játék során semmi más dolgunk nincs, mint magunk előtt kiterítve a lapokat, végigsimogatva a felületüket, megtalálni mindegyik párját.
"Arccal" lefelé fordítva memória játékot is űzhetünk vele.

A felületek kialakításánál sem gondolkoztam sokat. Igyekeztem minél többet felhasználni az általam ismert nemezes fortélyok közül.  Az egyikre bőrrátét kerül, a másikat kivarrtam, a harmadikba üvegkavicsot rejtettem, de selymet, gézt, gyöngyöt is használtam.

                 

                                                              

Na és persze le kellett tesztelnem a játékot... Amíg a guszta finomfőzelék rotyogott az üstben, Jankát a ládikó mellé ültettem... Tapogatott, gondolkozott, talán egy kicsit lesett is, de jelentem, a játék működik...


Végül szót ejtenék Rudolfról a nemezparipáról, aki korábbi bejegyzésemben már bemutatkozott... Addig könyörgött, duzzogott, raplizott, hogy ő is szerepelhessen a kiállításon, míg végül a saját lelki békém miatt őt is elküldtem Hajdúszoboszlóra...
Csendes lett nélküle a ház.

Szett-tenger

Amikor ezek a sál-kéztyű-fejpánt-virág szettek elkészültek, áthívtam a nővéremet, hogy készítsünk pár fotót róluk. Meg rólunk. Persze a fotózás röhögésbe torkollott, mert mi vagy panaszkodunk ha együtt vagyunk, vagy röhögünk.  Régen több volt a röhögés, kevesebb a panasz, manapság fordítva. Na nem feltétlenül a gondunk lett több...
...mi lettünk zsémbesebbek. Vagy ki tudja.
Nővéremmel keveset találkozunk, kevesebbet, mint szeretném. Pedig tíz percre lakik tőlünk. 120 éve még közös szobánk volt. Akkoriban még sem volt felhőtlen a kapcsolatunk....

Vigyorgó én...

Ő rendes volt, én rendetlen. Ő szorgalmas, én lusta. Ő imádta a Duran durant, én utáltam. Na hát a tigrismintás répa fazonú kantáros nadrágjáról, -amihez mindig valami elütő színű denevér ujjú pulcsit vett fel-már ne is beszéljünk. 80-as évek. Óriás karika fülbevalók, szagos radír, orosz óra.
 Néha énekeltünk is a tesómmal. Repertoárunkat kórusművekkel kezdtük, ugyanis mindketten énekkarosok voltunk...és direkt hamis kornyikálással zártunk. A cél az volt, hogy minél hátborzongatóbb, és fülsiketítőbb legyen a mű. Elég volt fél hangot csúszni, de azt következetesen és hosszan. Nagyon nehéz szándékosan hamisan énekelni. De mi gyakoroltuk....és röhögtünk, már akkor is...

Vigyorgó ő...

Rita nemezbarát. Ennek örülök, egyrészt mert közösen szerethetünk valamit, másrészt így könnyedén letudhatom az összes ajándékozási mizériát.  Az utóbbi időben amúgy is kezdünk áttérni a saját készítésű meglepetésekre... hogy mire nem jó ez a válságos kor...
Rita mindent hord is, amit tőlem kap. Azt hiszem nem is tudja, milyen jól esik ez nekem.

Visszatérve a sálakra és kiegészítőikre, mind finom selyemre készült, és pihe-puha gyapjúból. A sálakat utólag festettem meg, és a zord időjárást ellensúlyozandó, igazán  szívet-vidító színeket kaptak.

...ó, égi szellemek...

 És igen, leesett végre a hó. Tudom, sokaknak nehézség, másoknak bosszúság ez, de azért én az orrom alatt el-elmorzsolok néha egy diszkrét, elégedett mosolyt... A harminc éves szánkónkat is felavattuk már. Siklik, mint a szél:-)