2011. február 10., csütörtök

Éjkirálynő

Már egy korábbi bejegyzésben említettem, hogy nekem bizony kimaradt a királylányos, hercegnős korszak az életemből. Farsang alkalmával szüleim, talán nem is tudatos környezeti nevelése hatására én almafa, meg tücsök voltam, ja és bohóc és vekker, bár ezeknek nem sok közük van a környezetvédelemhez.

Az élet azonban egyensúlyra törekszik, így az én antikirálylány korszakomat vagy inkább korszaktalanságomat most bőségesen kárpótolja a sors, családunk leánygyermekei személyében. Az idei farsangi kívánságok: éjkirálynő jelmez az unokahúgomnak és szivárványhercegnő, (vagy mi a szösz) a kislányomnak. Ez utóbbinak tulajdonképpen örülök, mert pár héttel ezelőtt még egy teljesen felszerszámozott lovacska szeretett volna lenni, aminek a megvalósításán erősen töprengtem már egy ideje... Persze az ovis farsangig még hátravan két hét, azalatt változhatnak az ötletek.






A 9 éves unokahúgom jelmezénél kicsit aggódtam, mert féltem hogy nem találom el az ízlését, de miután éppen úgy állt rajta, mintha ráöntötték volna és különleges is volt, meg földig érő is, meg uszályos-szárnyas és kicsit csillogós, ezért nagy megnyugvásomra teljes volt a siker. Az éjkirálynős farsang már lezajlott, de a fotók a rossz megvilágítás miatt nem lettek szépek, így ráhúztam Janka lányomra a jelmezt az új fotók kedvéért. Kissé hosszú volt rá a ruha, így az egyik nagyobb méretű lábosomra állítottam rá, amit nagyon tudományos arckifejezéssel tűrt... és a fazék sem kandikált ki a ruha alól.
Olyan képet azonban, ahol ne kalimpált volna a kezével, vagy a lábával, nem sikerül készítenem... Hiszen ha szárnyai és varázspálcája van az ember gyerekének, azzal kezdeni is kell valamit, nem lehet csak úgy álldigálni..
Ezek az ötévesek már csak ilyenek...



A ruha szalaggyapjúból készült, a lila különböző árnyalataiban, a szárnyak és a mellrészen, valamint a hátsó fűző részen lévő betét egyszerű lilára festett gézből áll. A ruha készítésekor három vékony réteg gyapjút raktam egymásra, azt szerettem volna elérni, hogy legyen tartása, de ne legyen vaskos. A ruha hátulja fűzős, ez egyszerű, de mutatós záródást biztosít. A géz szárnyak a két kéz ujjaira akaszthatók, de leengedve impozáns uszályként működnek.
Kis koronát is nemezeltem a jelmezhez.

Hamarosan nekiállok a szivárvány ruhához is, majd beszámolok róla.


                                      
      

2011. február 1., kedd

Sálvég...

Szinte mindenki búcsúztatná már a telet, hosszabb nappalokra, zöldre, rügyfakadásra, kelepelő gólyákra és tavaszi szellőre vágyik. Meg föld illatra és eperfagyira...
De én nem. Illetve még nem. Szeretem a fagyit és a hóvirágok is ellágyítják a szívemet, de az évek taposásával kezdem megérteni a tél erejét, szépségét, izgalmát. A nyár már nem nekem való. Túl meleg, túl vakító és túl száraz... és nem áll jól nekem. Mint ahogy a nyári ruhák sem...


A tél csodája a kettősségében rejlik. Odakint zord,... idebent meleg. Sokszor magányos... de egy kübli tea, egy szelet kuglóf mellett társas, baráti, hangulatos. Csendes, rejtélyes... de lámpásoktól fényes és muzsikától hangos, ha úgy akarjuk.
Télen sokkal több erőfeszítést teszünk, hogy jobban érezzük magunkat.
Mert muszáj.
De a muszájból is születhetnek jó dolgok. Gyakrabban hívjuk egymást, több sütit sütünk, többet "kinevetavégénezünk", több gyertyát gyújtunk, és a gyengébb vicceken is nevetünk.



Jó, tudom még benne vagyunk a télben, és lesz időm ráunni, de most még kiélvezem a cipőm alatt ropogó jeget, a fákon csücsülő zúzmarát és az élő madártévémet, amit a konyhaablakomból láthatok rendszeres műsorral és állandó szereplőkkel. A műsor címe: madáridó, mely sport-, gasztronómiai-, ismeretterjesztő műsor és szappanopera egyben. A helyszín a kiszáradt szilfánk, és a körülötte elhelyezett madáreleség 2 m sugarú köre. Varjak, rigók, cinegék, galambok egy fakopáncs és egy csomó verébstatiszta a szereplői. Hát nem csodás?
Na nem siránkozom azért olyan nagyon, a tavasz sem lesz randa, de így kifelé menet a télből vágytam még egy utolsó télidéző, meleget adó, körülölelő nemezsálra. És minthogy egymagában is annyi idő begyúrni, mint másodmagával, mindjárt társult hozzá egy testvér... Talán nem is sálak, inkább amolyan vállkendőszerű teremtmények... vagy mi a szösz.


 Tüzet, lángokat, melegséget idéz az első darab, csigavonalakkal, végtelenséggel, szeretettel... ha ez így nem túl csöpögős. A vonalakat bordó gyapjúfonallal raktam ki, a saját festésű szalaggyapjúból pedig a sárga, narancs, barna és zöld színeket választottam.

Az élénk narancs géz szép hátteret ad a sálnak és így mindjárt két darabot nyerünk, hiszen mindkét oldala hordható.
Kifordítom, befordítom, mégis...


Másik művem többszörös félresiklás eredménye. Egy -színeit  tekintve- genetikailag módosult zebra és egy szintén színtévesztő párduc találkozásából született meg a frigy, akik talán éppen különcségük okán találtak egymásra és gubancolták össze életüket végérvényesen. Őket már csak az ásó, kapa, nagyolló szakíthatja szét.

Hideg színeket párosítottam meleg színekkel, ezt a növényevő zebra és a ragadozó párduc is alátámaszthatja.

A fogas egy kocsmából került hozzám. Annyi füstös, zajos, kapatos év után ugye megérdemel egy nagy nemezölelést és békés, már-már unalmas hétköznapokat? Én mindenesetre befogadtam, szigorú absztinencia mellett.







A sálak kora azért nem áldozott le végérvényesen, tavasszal is fázhat a nyakunk. És lesz még tél is minden bizonnyal. Na megyek, megnézem a madáridó 126. epizódját, ha ugyanis lekésem, nem lesz ismétlés, és semmiképp nem akarok lemaradni a "Varjú visszatér" című részről...