Előkerültem...

Sok a pótolnivalóm. Most még sem a tartozásaimat rovom le. Még mindig nem.
Majd kapok a fejemre édesapámtól.

Mindenek előtt egy kiállítást szeretnék a figyelmetekbe ajánlani. Még (már csak...) november 27-ig tekinthető meg, de ha valaki Ócsa környékén jár a héten, még elcsípheti. A Hagyományok Házában működő Szőr-kör, "Nemezrege" című kiállításáról van szó, ahol csodás nemeztakarók, ülőpárnák, fejfedők, játékok és egyéb nemezelt alkotások -többek között az én műveim is- mosolyognak a kedves látogatókra. Az egyedülálló románkori erődtemplom szomszédágában működő Ócsai Tájház egyébként is remek célpont lehet kirándulóknak, csodás néprajzi-, népviseleti gyűjteménnyel, a környéken az Ócsai Tájvédelmi Körzet gazdag állat- és növényvilágával.

Bejárat a nemezrege világába...

A másik friss élményem egy rácsodálkozásosság. Szegény megboldogult nagyanyám szavai csengenek a fülemben, aki minden látogatásunk alkalmával ugyanazzal a hangsúllyal szólt ki a kukucskálón keresztül hozzánk: "Hááááát megjöttetek?" Mindig ugyanúgy, mindig azon a furcsa hangon, mindig ugyanazzal a csodálkozással átitatott hangsúllyal, félrebiccentett fejjel... Nnna, a minap én is ugyanígy szóltam magamban: "Hááááát megjöttél?" -csak én nem magamra utaltam, mert általában tudom, hogy hol vagyok...hanem a fénysebességgel közeledő ünnepekre. Unokahúgom ugyanis bőszen bevállalt egy iskolai feladatot, ahol osztályonként egy Betlehemmel kellett előrukkolniuk, melynek a vége egy városi kiállítás lesz. Az én drága unokahúgom nem aprózta el a vállalását, mindjárt a komplett szent család elkészítésére jelentkezett.

Egy csendes vasárnapon segítségemmel szorgosan megnemezelte József és Mária alakjait, de -a nemezelés időigényes foglalatosság lévén - nem jutottunk a végére. Gondoltuk sebaj, van még időnk. Aztán kisült, hogy á, dehogy van! A leadási határidőt előbbe hozták, így egy kevésbé csendes szerda délután morcosan, kétségbeesve válságstábot hívtunk össze a szüleim lakásán. Varrótűkkel, hímzőfonallal felfegyverkezve és az iskolai feladatot kellő komolysággal kezelő elszántsággal futottunk neki a remekmű befejezésének. Égett a kezünk alatt a munka. Kata, az unokahúgom glóriát gyártott, mama a varrási feladatokat látta el, jómagam a  kisded megtisztelő életre keltésén dolgoztam, papa osztotta a jótanácsokat (miközben Egyiptom történetéről tartott kiselőadást, igen tudományos hangvételben) a kislányom pedig bukfencezett. Nővérem nem kapott feladatot, mert úgy láttuk, jobb ez így. A fiúk dolgoztak.
Na lényeg a lényeg...remek este kerekedett. Komolyan. Ahogy a bábok szépültek, úgy szépültünk mi is. Nevetgéltünk, beszélgettünk, nem szólt se rádió, se televízió, amolyan fonó-béli hangulat lepte el a kis lakást.  Igazán nem szeretnék csöpögős lenni, de úgy megörültem, hogy ilyen remek kis családom van, még ha nem is szentek.
Így történt, hogy egy iskolai feladatból egy jó kis családi összekovácsolódás született, így hát részemről jöhetnek az ünnepek...