Szakkör - újra a Hagyományok Házában

Még kiadó néhány hely a Hagyományok Házában induló nemezszakkörön. Jómagam nagyon szeretem ezeket az alkalmakat, mert valamiért mindig melegszívű, vidám emberek verődnek össze.

A Mesterségek Ünnepén a "HH" oktatói és hallgatói
is népszerűsítették a nemezelést...Janka is besegített kicsit...

Jöjjön bátran, aki még csak kacérkodik a gondolattal, hogy megismerkedjen ezzel a csodálatos anyaggal...

És jöjjön az is, aki már belekóstolt, de szeretne továbblépni, közösségben együtt nemezelni.










Íme a részletek:
http://www.hagyomanyokhaza.hu/oldal/11722/ 


A környezet is csodaszép, a Budai Vigadó, épülete igen impozáns, és a Batthyány tértől mindössze pár perc séta. Én mindig a másik irányból érkezem, a Lánchídon átsétálva...szeretem közben végiggondolni az előttem álló napot.

Medúsza

Úúúú, nagyon régen írtam már, pedig aktívan nemezeltem az elmúlt hónapokban is.
Igyekszem pótolni, amit lehet.
Most Janka idei jelmezét osztom meg veletek, bár tudom, már elmúlt a farsang ideje.

Idén is rábíztam a kislányomra az ötletet, aki cseppet sem fukarkodott kihívásokkal teli elképzeléseivel, végül Medúsza (Medusa, Medúza...) alakjánál maradt, aki a görög mitológia egyik meglehetősen sanyarú sorsú szereplője. Karrierjét csodaszép, gondtalan királyleányként kezdte két nővérével együtt, egészen addig, amíg meg nem sértették Athénét. Később százszor megbánhatták ezt a balszerencsés pillanatot, mert Athéné bosszúból, rusnya, csúnya, rút, randa kígyóhajú agyaras, pikkelyes szörnyekké változtatta őket.

A vidám Medúsza és a szomorú bohóc (Eszti)

Ráadásul Medúsza járt a legszerencsétlenebbül a három gorgó közül, Perszeusz ugyanis lenyisszantotta fejecskéjét, melyet aztán elvitt Pallasz Athénének ajándékul.

Janka és Hanna

            

Ez a fejvesztős befejezés egyáltalán nem vette el Janka kedvét attól, hogy Medúsza bőrébe bújjon, már csak azért sem, mert a farsangon sem Superman, sem Batman, sem Petya a hokibajnok sem a keresztes lovag nem szándékozott fejeket nyiszálni.

Áldott, békés Karácsonyt kívánok....

Csodálatos megbízásokat kaptam karácsony előtt. Többnyire szerető anyukák kerestek meg mesébe illő lények, sárkányok, madarak, bábok és babák, kályha meleg mamuszok nemezbe öntött példányaiért, amiket kicsike gyerekeknek, dolgos férjeknek, igaz barátoknak szántak ajándékba. Mert szeretik őket. Szeretik egymást.


Íme egynéhány közülük, és még hadd említsem meg, hogy ezektől az emberektől milyen szívmelengető leveleket kaptam. Ezt is köszönöm nekik és a bizalmat is, amivel ismeretlenül is felkerestek.

 

Ezekkel az ajándéknak szánt, szívvel-lélekkel készült nemezekkel kívánok mindenkinek 
                                     BOLDOG ÜNNEPEKET.

Izzasztó

Ez egy izzasztó. Mit ne mondjak, elkészíteni is izzasztó.

A nyeregalávaló igencsak vastag (kb 1,5-2 cm) lett, és hogy bírja a nyerget és az igénybevételt, keményre be kellett gyúrni. Szárazon nyolc réteg gyapjút kellett fölhalmozni, ami majdnem 40 cm-re magasodott az asztalon. 

Dobolni is lehet rajta. 

A csodálatos Jaskó Boróval készítettük az izzasztót, akit egyébként egy múzeum talált meg, hogy az alábbi lovas szobor alapján készüljön egy másolat a nyeregalávalóról.

Sajnos a szoborról nem tudtunk meg sokat. Annyit csupán, hogy talán XI-XII. sz.-i és talán Kínából származik, de az is lehet, hogy az információ útközben önálló életre kelt és átalakult. Mint amikor egy kisfiú azt mondta Robi bá' hófehér kan bullterrierjére, hogy "jé, nekem pont ilyen kutyám van, csak fekete, labrador és kislány...de érdekes, pont ilyen...!" 

Szóval lehet, hogy nem olyan régi és nem kínai... 

Különc ernyő, ki révbe ér

Akár egy képeslap...

De hogyan is került a kislány és a különös szőrernyő a mólóra?

Íme...

A horgolmányokkal és csipkeségekkel díszített ernyőféleség egy omladozó fal és egy rogyadozó ajtó sarkánál álldogált. Magányosan, sután, kissé szomorúan... Jobb híján feltűnően sóhajtozott. Hátha valaki meghallja.

Amúgy odatámasztották. És bizony zavarta helyzete, mert nem odavalónak érezte magát. Hogy hol lenne áhított helye, maga sem tudta, de azt igen, hogy valaha egy kiállításra készült. Most meg se kiállítás, se taps, se finom modorú emberek, csak a por, meg a szemtelen darazsak, bogarak, és egerek.

Ki tudja mióta rostokolt már ott szomorú magányában, amikor elé toppant egy kislány.

- Nini egy esernyő!- örvendezett a kislány és hirtelen a kezébe kapta duzzogó barátunkat.

- Nem vagyok esernyő- morogta az, és ne rángass... nem látod, hogy elgémberedtek fémtagjaim? 

- Nem vagy esernyő? Hát akkor meg mi vagy? -kérdezte őszinte ámulattal a kislány és óvatosan kinyitotta a fura szerzetet.

- Én egy... hát egy... olyan... hogyismondjam ...kinyitható, fémvázas, csipkés... ööö... szőrköltemény vagyok, vagy mi a szösz- válaszolta és elpirult.

- Mások "ször-nyő"-nek csúfolnak. - tette még hozzá  lemondóan.

A kislány egy darabig nézte, figyelte, fürkészte, aztán észrevétlenül bólintott egyet.

- Jó, már értem. Nem vagy esernyő, mert átereszted a vizet. És így nem tudod, ki vagy valójában. Emiatt szomorú vagy, ami sóhajtozásra és önsajnálatra sarkall, ahelyett, hogy értelmet találnál létezésednek.

- Valahogy így- motyogta zavartan az ernyő, bár nem értette a kislány minden szavát pontosan.

Érthető ez, hiszen napokig csak zümmögést, rágcsálást és csámcsogást hallott, ami nem kedvez a gazdag szókincs kialakulásának.

- Öltözz, indulunk!- szólt határozottan a kislány és felpattant.
- Öltözzek?!? Mégis mit vegyek föl? Talán egy esőkabátot? Vagy bikinit?- kérdezte kissé gúnyosan az ernyőféleség.
- Ej, azt csak úgy mondtam. Induljunk és kész!
- És mégis hova? -kérdezte kissé barátságosabb hangon az ernyő.
- Sétálni. Az jót tesz a testnek és a léleknek. Meglátod a víz majd elsimítja a félelmeket, megnyugtatja a kusza gondolatokat.
- Tudod, hogy nem állom a vizet...
- Tudom, tudom... Ne aggódj, csak nézzük a hullámokat, lemegyünk a Duna partra. Nem ugrunk fejest a habokba., csupán sétálunk, beszélgetünk.

Végül  így tettek. A furcsa szerzet megnyugodott, épp úgy, ahogy a kislány ígérte. Csak bámulták a vizet némán, összebújva, a kislánynak jól esett az ernyő melege, az ernyőnek pedig a kislány kedves jelenléte.

A sétát ezentúl gyakran megismételték, így esett, hogy barátság szövődött, -akarom mondani-  nemezelődött egy kislány és egy különös ernyőszerkezet között és így kapott értelmet a nemvízálló ernyő élete.

Az ernyő legyen veled!

Bamba macska banda

Bolondos kiruccanást tettem a macsekok világába. Egyáltalán nem értek hozzájuk.
Azt tudom, hogy van elejük, meg hátuljuk, bajszuk, karmuk, farkuk, 7 életük, sőt úgynevezett nyávogó hanggal juttatják környezetük tudtára puszta létüket, ...de mást nemigen tudok róluk.
Filcből szabott, toldott-foldott macsek állataim - úgy döntöttem- érzelemdús, szépről álmodozó, szívet dobbantgató, bátorságos hős macskák lesznek, akik szebbé teszik a világot, virágosabbá a mezőt, érettebbé a gyümölcsöt és barátságossá a zordot.
Ebben segíti őket a levendulák és piros almák közt révedező kissé bamba tekintetük és világhíres macskabarátságuk,  valamint átlagon felüli intelligenciájuk, mely jelen képekből talán nem derül ki egyértelműen... de tessék kérem elhinni, hogy így van.  Szóval megalkottam első bamba macska bandámat és hogy ez volt az oka vagy sem, de tegnap este megjelent a nappalink ablakában egy - remélem jó családból való, ismeretlen- macskaállat és mereven bámult bennünket a szúnyoghálón keresztül. hosszan, bambán. Olyan ismerős volt az a tekintet...

Toll-lak

Végre ősz.

Kezdek magamhoz térni a nyári kábulatból. Talán nem csak velem van a baj, mert már a kislányom is alig várta az iskolát...ha nem is a tanulást, de azt igen, hogy levegőt lehessen venni, ki lehessen menni bringázni, csónakázni, a szőlő, alma, körte legelésről már nem is beszélve. Meg a barátokról. Akikkel  nyáron vagy azért nem találkoztunk, mert valaki éppen úton volt, vagy azért mert a hőségtől, vegetáló alapállapotban pihegtünk, tehetetlenül hallgatva sejtjeink vízért könyörgő sikolyát. Úúú.

De túlélőként magabiztosan tekintek a jövőbe, és
őszi szösz-möszi hangulatba hullva ismét jöhet a drága nemez. Amiből azért nyáron is született néhány darab.

Példának okáért ez az angyalkás tolltartó. Marika néninek nemezelődött, aki tanítónéni, de olyan ám, aki a hivatását és a gyerekeket is szereti, ölég régen. Meg a színeket. A piros a kedvence, így ő nem az a fajta tantónéni, aki egy ronda barna kardigánt a vállára terítve rohangál ide-oda...neeeem. Ő a megtestesült pompázatos, derűs, színes, ötletes, virágmező, aki olyan bátran bánik a színekkel, aminél bátrabban nem igen lehetne. És milyen jól teszi. 

Így remélem derűs természetéhez passzol majd ez a vidám toll-lak, amiben a főbérlő tollak mellett néhány albérlő radír, ceruza és gemkapocs is megnyugvást talál majd.

Egy két gyöngy és ezüst hímzés, valamint egy fodros gumipánt is a jókedvet szolgálja. Ez utóbbi praktikus is, a fickándosabb tollaknak segít a helyükön maradni. 

Az albérlet két szobás, melyet a középen lapozható oldal választ el egymástól. Így ez a toll-lak csak arra vár, hogy ceruzák, filctollak, radírok és egyéb írószerek népesítsék be mielőbb.